Ajándék tőrök: novemberben születhet ítélet a volt HM-vezető ügyében

A vádlottak által előterjesztett bizonyítási indítványoknak helyt adva novemberre napolta el a Csongrád Megyei Bíróság katonai tanácsa a Honvédelmi Minisztérium (HM) személyzeti főosztályának korábbi vezetője és egy társa ellen indult per tárgyalását.

  • MTI MTI
Ajándék tőrök: novemberben születhet ítélet a volt HM-vezető ügyében

Katona Károly dandártábornokot és egykori beosztottját, Varga József nyugalmazott ezredest költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett vesztegetés bűntettével vádolja az ügyészség.

A vádirat szerint Katona Károly egy 2009-es közbeszerzési eljárásban részt vevő cég vezetőjétől a szerződés nettó értékének 8 százalékát kérte el, annak fejében, hogy a vállalkozás nyerje el a tendert. A minisztérium 1400 gravírozott missziós tőrt vásárolt, melyeket a tárca vezetői adtak át a karácsonyi ünnepségek alkalmával a külszolgálatot teljesítő katonáknak.

A közbeszerzés győztese 31 millió forintért leszállította a tőröket, majd a vállalkozás ügyvezetője a megbeszéltek szerint átadott - a vádirat szerint - legalább kétmillió forintot a másodrendű vádlottnak, Varga József nyugalmazott ezredesnek, aki abból legalább egymillió forintot megtartott, míg egymillió forintot a főnökének továbbított.

Katona Károly a bíróság előtt beismerő vallomást tett, és részben elismerte bűnösségét. A tábornok azt mondta, nem kért pénzt a cégtől, hanem a vállalkozás vezetője ajánlotta föl beosztottján keresztül az összeget, s ő - megfogalmazása szerint - "mint egy öngyilkos", azt elfogadta. A vádlott közölte, hogy az összeget 2009 karácsonya előtt vette át az irodájában, a pénzt ki sem vitte onnan, a páncélszekrényében volt a következő nyárig, amikor a katonai ügyészségi vizsgálat elindult.

Varga József azt állította, ő nem kért pénzt a cégvezetőtől, a férfitól egy lezárt borítékot kapott, amelyet felbontás nélkül továbbadott felettesének. A tárgyaláson tanúként meghallgatott cégvezető azt vallotta, hogy a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozása, ezért kényszerült kenőpénz fizetésére. A másodrendű vádlott közölte vele, hogy vesztegetés segítségével nyerheti meg a tendert, és az összeget is neki adta át.

Mivel a per a kiemelt jelentőségű ügyekre vonatkozó eljárási szabályok alapján folyik, elképzelhető volt, hogy a bíróság már kedden határozatot hirdet.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.