Terhes nő rabolt ki egy járókelőt Derecskén

Egy terhessége kilencedik hónapjában lévő nő rabolt ki az utcán egy idős asszonyt Derecskén, aki a támadásban súlyosan megsérült; az elkövetőt elfogták - közölte a rendőrség csütörtökön.

  • MTI MTI
Terhes nő rabolt ki egy járókelőt Derecskén

A 84 éves nő hazafelé tartott, amikor a gyanúsított fellökte, kitépte a kezéből a táskáját és elmenekült. Az eséstől a sértett súlyos térdsérülést szenvedett - ismertette Kelemen Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a kedd esti rablásról és a szerdai elfogásról kiadott közleményében.

A térfigyelő kamerák felvételei szerint az állapotos nő több utcán át követte az asszonyt, mielőtt megtámadta. A rendőrség a helyi védőnőkkel és a gyermekjóléti szolgálatokkal is felvette a kapcsolatot az elkövető azonosítása érdekében. Elfogása után a gyanúsított beismerte tettét, ellene a rendőrség rablás és okirattal való visszaélés gyanújával indított eljárást.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.