Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakciójának vezetője szerint a zárszámadási törvény elfogadása is egy koncepciós pert alapozhat meg Bajnai Gordon ellen.
Tarthatatlan, hogy az MSZP ügyeit és a párt megújítására vonatkozó legjobb szándékokat is nem a közösségen belül beszéljük meg, ez ugyanis taszítja a választókat – jelentette ki Horváth Csaba, a párt fővárosi frakciójának vezetője az m1 Ma reggel című műsorában. Soha nem késő változtatni - szögezte le a szocialista politikus, aki elmondta azt is, hogy a volt kormányfő hétfőn, az ügyészségi meghallgatását követően mondott beszéde olyan volt, amit ő demokrataként szívesen hall.
Mint fogalmazott, Gyurcsány Ferencet "fejlődőképesnek" tartja, aki ha a kibeszélés helyett beáll a sorba, elfogadja az MSZP szabályait, helye van a közösségen belül. Hangsúlyozta: Gyurcsányt a klasszikus értelemben nem fogják kizárni a pártból. Emlékeztetett arra, hogy Szili Katalin is saját magát írta ki a pártból. Tisztességes emberek egy ponton tudják, mi a teendő – tette hozzá Horváth Csaba.
Sukoró-ügyben a volt miniszterelnök meggyanúsítása politikai és nem jogi kérdés – szögezte le az MSZP-s politikus. A Fidesz sugalmazására az ügyészség koncepciós perek százait indítja, melyekről majd kiderül, hogy csak politikai célokat szolgáltak – mondta Horváth Csaba. Szolidáris Gyurcsány Ferenccel, mert a mostani koncepciós per egyedül a volt kormányfő morális lejáratását célozza. Az ügyészséget nem az igazság érdekli, hanem az, hogy Gyurcsányt meghurcolják – érvelt a fővárosi frakcióvezető.
Horváth Csaba állítja: azzal, hogy az országgyűlés elfogadta a zárszámadási törvény azon passzusát, miszerint a Bajnai-kormány költségvetésében hamis adatok szerepeltek (erről tegnap Bajnai Gordon titkársága közleményt adott ki, ami szerint "a hazugság akkor is hazugság marad, ha törvénybe foglalják" – a szerk.), megalapozta a törvényi feltételét egy újabb, koncepciós eljárásnak. Gyurcsány Ferenc egyébként legújabb blogbejegyzésében arról ír, hogy egy pletyka szerint Pintér Sándor belügyminiszter minden héten tart egy megbeszélést, amelynek egyetlen témája van: kit sikerülhet perbe fogni a 2010 előtti két ciklus kormányaiból. A volt kormányfő hozzáfűzi: szeretné hinni, hogy a híresztelés csak ármánykodás.
Giró-Szász András kormányszóvivő az m1 Ma reggel című műsorában mindezekre úgy reagált: a kormány nagyon határozott álláspontot képvisel a hatalmi ágak elválasztása terén. A demokratikus normákat ássa alá az, aki ezen a területen bármiféle anomáliát érzékel, de nem tudja azt bizonyítani, és tulajdonképpen rémhíreket kelt – tette egyértelművé.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.