Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Schmitt Pál kiállt a kettős állampolgárság mellett Ivan Gasparovic szlovák államfővel a Sándor-palotában szombaton reggel folytatott kétoldalú tárgyaláson.
A Visegrádi Együttműködés 20. évfordulója alkalmából Budapesten tartózkodó Ivan Gasparovic szlovák államfőt a köztársasági elnök arról tájékoztatta, hogy Magyarországnak nincs szándékában visszavonni a törvényt, mivel az összhangban van az európai gyakorlattal, miként a külföldön élő állampolgároknak biztosított szavazati jog is. Mint mondta, érzékeli a szlovák álláspont enyhülését, de azon változtatni kell, hogy elveszti szlovák állampolgárságát az, aki felveszi a magyart is.
A mintegy félórás eszmecserén Schmitt Pál méltatta a Szlovákia és Magyarország közti szoros együttműködést, amelynek leglátványosabb eredményei az Esztergom-Párkány közötti Mária Valéria híd, valamint az Ipoly-hidak újjáépítése. A köztársasági elnök fontosnak tartotta, hogy folytatódjanak a két ország közötti infrastrukturális beruházások, a hidak, a vasút, illetve az autópályák fejlesztése, melyek megkönnyítik a polgárok életét és erősítik a gazdaságot. Schmitt Pál nagyra értékelte a mintegy 12 szakértői szintű vegyes bizottság munkáját, melyek az állampolgárok gondjainak megoldására jöttek létre.
Malina Hedvig ügyével kapcsolatban Schmitt Pál kifejezte reményét, hogy a szlovák kormány bocsánatkérésével lezárulhat a mintegy négy éve húzódó per, jóllehet, az ügyészség még nem mentette fel a hamis tanúzás vádja alól.
A készülő választójogi törvénnyel összefüggésben az államfő kiemelte, hogy az várhatóan parlamenti képviseletet fog biztosítani a Magyarországon élő nemzetiségeknek, köztük a szlovákoknak is - mondta Vajna Márton, a Köztársasági Elnöki Hivatal külügyi hivatalvezetője.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.