Mint írják, Vincze Piroska bírónő bejelentette: novembertől a három vádkörből már a másodikat szeretnék tárgyalni.
A lap emlékeztet, hogy a vádirat szerint Hunvald György, Erzsébetváros volt MSZP-s polgármestere és Gál György korábbi SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnök, valamint 23 társuk az ingatlanértékesítéseknél bűnszervezetben elkövetett csalással, vesztegetéssel és más bűncselekményekkel több mint 600 millió forint kárt okozott.