Kiraboltak és felforgattak egy szabolcsi templomot

Kirabolták a görög katolikus templomot keddre virradóra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kállósemjénben - közölte a rendőrség az MTI-vel.

  • MTI MTI
Kiraboltak és felforgattak egy szabolcsi templomot
Fedor Rita, a megyei rendőrkapitányság szóvivője elmondta: az eddigi adatok szerint az elkövetők a kaput "befeszítve" jutottak be a templomba, és onnan több kegytárgyat vittek el. Azt, hogy pontosan mit és milyen értékben, jelenleg is vizsgálják - tette hozzá a főhadnagy. Az MTI információi szerint a templomot felforgatták, a kehelyben lévő szentséget a földre borogatták, valamint elvitték szertartások tartásához nélkülözhetetlen négyszögletű vászonlepelt, az úgynevezett antimenziont is.  Az ügyben a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.