Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Miközben az RTL Klubnak több műsora van veszélyben vagy szűnik meg a közeljövőben, a Tv2-nél csoportos leépítésre lehet számítani. A köztévé az új műsorrenddel sem indult be - írja a Világgazdaság.
Megérzik a magyar kereskedelmi tévék, hogy a televíziós reklámpiac a becslések szerint tíz-tizenegy százalékkal esik. A 2009-es 28,6 százalékos piacrész után a Tv2 2010-ben csak 26,9 százalékra számíthat, a Prime Time konferencián elhangzottak szerint pedig az RTL Klubnak is rosszabb éve lesz az idén, mint tavaly, sőt a csatorna bevételei az előrejelzés szerint 5,3 százalékkal csökkennek 2012-ben - írja a Világgazdaság.
A bevételek csökkenése és a komorabb jövőkép miatt számos változást már bejelentettek a kereskedelmi tévék, több műsor megszüntetése pedig napi – néha ugyan cáfolt – téma a médiában. A piacvezető RTL Klub már bejelentette, hogy novembertől megszűnik a régóta futó Reggeli, nem lesz Déli Híradó, és a Fél Kettő sem folytatódik.
Ezen műsorok levétele, a Reflektor magazin teljes átalakítása képernyősök elvesztését is jelentette, nem dolgozik eztán a csatornának Kumin Viktória, István Dániel, tíznél is több embertől vált meg a hírfőszerkesztőség, és szintén távozott a Reggeli műsorvezetőinek egy része.
A műsor korábbi arcai közül Lilu a Való Világot, Ördög Nóra az X-Faktort vezeti épp, de a nagyobb költségvetésű show-k is véget érnek majd, így ők műsor nélkül maradhatnak. Szó van még az RTL-nél a XXI. század, a Heti Hetes és a Házon kívül megszűntéről is, ezekről decemberben döntenek, de előbbi szinte biztosan lekerül a képernyőről, ugyanis előállítása meglehetősen drága (tíz másodpercnyi archív MTV-s felvétel felhasználása közel húszezer forintba kerül), a csatorna pedig egy kiadott közleménye szerint eztán inkább a főműsoridőre összpontosít.
A Barátok közt producere arról számolt be, hogy a szappanoperát gyártó Grundy UFA-n is van egy nyomás, hogy csökkentsék a gyártási költségeket, ám Kalamár Tamás pontos összeget nem árult el.
Nézettségi adatok |
A nézettségi adatok alapján úgy tűnik, a köztévének az új műsorrend sem hozott áttörést. Az év 43. hetében az RTL Klub volt a legnézettebb hazai tévécsatorna 20,26 százalékos közönségaránnyal, azaz átlagban minden ötödik tévéző választotta. A második a Tv2 lett 17,64 százalékkal, az MTV egyes csatornáját a képernyő előtt ülők 8 százaléka preferálta, tehát az új struktúrával sem látszik markáns növekedés - írja a Világgazdaság. Az X-Faktor továbbra is az egyetlen, amely kétmilliónál több embert ültet a képernyő elé, szombat este százból 46 tévéző követte a tehetségkutatót. A kereskedelmi célcsoportban a 20,87 százalékos RTL közel 6 százalékpontot vert rá a Tv2-re, ez jelentős előnynek tűnik. A 18–49 évesek közt a Viasat3 is jobban teljesített, mint az m1. A középmezőnyben végzett még a Film+ és a Cool, mindkettő 4 százalék fölött. |
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.