A közlemény szerint friss kenyérre, kiflire, zsömlére és egyéb pékárura 196 milliárd forintot költöttek a háztartások 2010-ben. Az elemzés szerint a friss kenyér és pékáruk piaca az utóbbi években lassan zsugorodott, s bár kenyérből az idei első félévben öt százalékkal többet vettek az emberek, kifliből és zsemléből újra kevesebbet vásároltak a háztartások.A GfK Hungária legfrissebb tanulmánya szerint jóllehet az elmúlt 20 évben a pékárupiacon legnagyobb mennyiségi részesedést felmutató fehér kenyér fogyasztása fokozatosan csökkent, még mindig a leggyakrabban fogyasztott öt élelmiszer közé tartozik. Kiflit és zsömlét is gyakran fogyasztanak az emberek, hiszen mindkét termékcsoport a tíz leggyakrabban fogyasztott élelmiszer közé sorolható.A 15 évnél idősebb lakosság háromnegyede hetente többször fogyaszt fehér kenyeret, 58 százalékuk szinte napi rendszerességgel, míg kiflit, zsömlét három felnőttből kettő fogyaszt hetente többször.A közlemény idézi Sánta Zoltánt, a GfK Hungária piacfejlesztési menedzserét, aki elmondta, az élelmiszerek közül csak friss húsokra, friss zöldségre-gyümölcsre költöttek többet a vevők.A kutatás szerint kenyeret szinte minden háztartás vásárol, de kiflit is tízből legalább nyolc. A kiflinél valamivel népszerűbb a zsömle, legalábbis a vásárlók számát tekintve: tízből kilenc háztartás vásárolt zsömlét az év folyamán különböző rendszerességgel.A termékeket elsősorban a lakóhely közeli boltokban szerzi be a többség. A tavalyi évben az összes kenyér és pékáru majdnem felét kisboltban, 16 százalékát pedig pékségekben vették meg a vásárlók. A napi vásárlási helyszínek közül a szupermarketekben is nagyobb mennyiség fogyott, ugyanakkor a hipermarketek és a diszkontok ebben a kategóriában a többihez képest kisebb részesedést tudtak elérni - közölte a GfK.
Tavaly 50 kiló kenyeret ettünk meg
A magyar háztartások vásárlási adatai alapján az egy főre eső fogyasztás kenyérből 50 kilogramm, kifliből 60 darab, zsemléből pedig 150 darab volt 2010-ben, kenyeret a háztartások egy év alatt 67 alkalommal vettek, vagyis nagyjából ötnaponta - közölte a Gfk Hungária piackutató pénteken.
Magyar Péter: A volt kormánypártok számára kellemetlen vallomásra készül a volt főügyész, Fürcht Pál
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Távozik a HUN-REN régi vezetése, amellyel a kormány kizártnak tartotta az együttműködést
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az AfD ifjúsági szervezetének egyik vezetője Németországhoz csatolta Svájcot, Ausztriát és Sopront, majd lemondott
A Nobel-díj nyertesei jöttek rá arra, amitől a 2020 utáni válságokat könnyebben megússzuk, mint a korábbiakat
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Mintha a kínai 15 évesek öt évvel többet jártak volna iskolába, mint magyar kortársaik
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.