A törvényjavaslat indoklása szerint az új kockázatkezelési rendszer két pilléren nyugszik. Az első pillért a nemzeti agrárkárenyhítési rendszerről szóló korábbi (2008. évi) törvény alapján működő kárenyhítési rendszer megújított és kibővített változata jelenti. A második pillér az előzővel összhangban működő, díjtámogatással segített piaci biztosítási konstrukció.Az új kárenyhítési rendszerben részt kell venniük azoknak a termelőknek, akik (amelyek) a tárgyévben egységes kérelmet nyújtanak be, és az igényelt támogatás alapjául szolgáló termőföldjük nagysága a szántóföldi művelési ágban meghaladja a 10 hektárt, szántóföldi zöldségféléknél az 5 hektárt, ültetvényeknél meghaladja az egy hektárt.További részleteket a törvényről itt olvashat!
Benyújtották a gazdák kártérítéséről szóló törvényt
Törvényjavaslatot nyújtott be kormány szombaton, amelynek célja a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti események miatti kockázatok hatásának enyhítésében való kockázatközösség kialakítása, a mezőgazdasági termelők öngondoskodásán alapuló felelősségének megerősítése - áll az Országgyűlés honlapján közzétett javaslatban.
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
41 százalékkal több érdeklődő – óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése, tárgyalnak december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról is
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Épphogy elkerülte a veszteséget az Audi: 87 százalékkal csökkent a profitja
Valaki Tuzson Bence-plakátnak öltözött Halloweenre
Váratlan értelmet nyert a nagy tavaszi plakátolás.