Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. az 1-es és 3-as villamosvonal korszerűsítéséhez és meghosszabbításához szükséges kiviteli tervek elkészítésére, valamint a tervezői művezetési feladatok ellátására írt ki közbeszerzést - írta a Napi Gazdaság csütörtökön.
A feladat része egyebek mellett a forgalomlebonyolítási terv, az építési engedéllyel még nem rendelkező beruházási elemek engedélyes terveinek elkészítése, engedélyeztetése és a szükséges hozzájárulások megszervezése. A BKK a kiírás szerint olyan ajánlattevőket vár, amelyek az előző három évben legalább nettó 300 millió forint árbevételt értek el tervezői munkából, továbbá fel tudnak mutatni legalább három, összesen nettó 200 millió forint értékű, a közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatásra vonatkozó referenciát.
A nyílt eljáráson a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó nyer, az ajánlattételi határidő 2012. január 3-án zárul.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.