Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy négyemeletes társasházban Dombóváron; az épületből négy embert tűzoltók menekítettek ki, a többiek segítség nélkül hagyták el a házat - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t.
Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense elmondta, hogy a tűz a Vörösmarty utcai épület földszinti elektromoskapcsoló-szekrényében keletkezett, amely füsttel telítette a lépcsőházat. A lángokat a dombóvári tűzoltók rövid idő alatt eloltották, a füst miatt azonban négy embert légzőkészülék segítségével menekítettek ki, harmincan pedig segítség nélkül hagyták el a 16 lakásos házat.
A tűzben senki nem sérült meg, a lakók a lépcsőház átszellőztetése után visszatérhettek otthonukba - közölte a sajtóreferens.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.