szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A választók kedvéért tartott színjátéknak nevezte Kovács László volt külügyminiszter a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Orbán Viktor mai napi hozzáállását az uniós paktum elfogadásáról.

Kovács László MSZP-s politikus, volt külügyminiszter és EU-biztos a Klubrádióban elmondta, Orbán Viktor azzal érvel, hogy egy ilyen széles körű szerződés korlátozza Magyarország szuverenitását, ám az unió eleve korlátoz bizonyos dolgokat. Kovács szerint ettől függetlenül az előnyök kedvéért sokat fel kell adni, ilyen az adó, a vámrendszer és a konvergenciaprogram.

Az MSZP-s politikus véleménye szerint azt láthatták a tagországok, hogy már megint Magyarország az, amely szembemegy a többiekkel. Kovács szerint a parlament megkérdezése is álságos, hiszen "a kétharmad úgy szavaz, ahogy Orbán akarja, az ellenzékre pedig fütyül, akkor mire kell ez?" - tette fel a kérdést.

Kovács szerint a miniszterelnök és a Fidesz vezetése hamis érzéseket mutat, azt a látszatot kelti, hogy mindenki minket bánt, minket használ ki, viszont Magyarország Orbánék szerint abban a helyzet van, hogy előírhat más országoknak normákat, de ez fordítva van.

Kovács László fogadást merne kötni, hogy a franciák és a németek nyomást gyakoroltak Orbánra, hogy változtassa meg álláspontját. Szerinte azt a képet mutatja a mai színjáték, hogy ez egy kiszámíthatatlan, önfejű ország, aki mindig taktikázik, ehelyett pedig következetes, átlátható politika kellene – tette hozzá Kovács László.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!