Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az LMP szerint a Fidesz durva pusztítást végzett az alkotmányos közjogi rendszerben az elmúlt másfél évben. Az ellenzéki párt szombaton - az emberi jogok világnapján - az MTI-nek küldött közleményében bírálta a kormány eddigi tevékenységét.
Szabó Tímea országgyűlési képviselő, az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke azt hangsúlyozta: az alkotmányos közjogi rendszer állapota nem pusztán jogelméleti kérdés, hanem meghatározza az alapvető jogok érvényesülésének lehetőségét is.
Úgy látja, a Fidesz nemcsak csorbította az Alkotmánybíróság jogköreit, hanem gyakorlatilag ellehetetlenítette az utólagos normakontrollt is, továbbá visszafejlesztette az ombudsmani intézményrendszert, és támadást intézett a bírói függetlenség ellen.
Az LMP szerint a Fidesz kinevezési gyakorlatával hosszú évekre megszállta azokat az elvileg független intézményeket, amelyek a kormány ellenőrzésére lennének hivatottak, kreatív házszabály-értelmezésével kiüresítette a parlamentarizmust, megkerülte a jogalkotás részvételi és nyilvánossági szabályait. A kormány és a Fidesz uralta parlament sorra korlátozta a klasszikus szabadságjogokat is. A nemzetközi botrányt kiváltó médiatörvény a múltból jól ismert öncenzúrára készteti a szerkesztőségeket, és börtönnel fenyegeti azokat az oknyomozó újságírókat, akik forrásaikat védeni szeretnék - írta Szabó Tímea.
Az ellenzéki képviselő véleménye szerint az új adatvédelmi törvény jelentős visszalépés a közérdekű adatokhoz való hozzáférés és az információs önrendelkezés terén. A bizottság alelnöke úgy látja, az alaptörvény csökkentette a szociális jogok alkotmányos elismertségének szintjét. Erre példaként azt írta, hogy továbbra sem garantált a lakhatáshoz való jog, miközben végrehajtás és kilakoltatás fenyegeti magyar családok tömegeit, és a kormánytöbbség a legszélsőségesebb szegénységben élő hajléktalanok problémájának megoldása helyett bűnözőkké nyilvánítja őket.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.