szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Abszurd helyzet állt elő az atlatszo.hu MTVA-val szemben indított perén, mikor utóbbi jogi képviselője bemutatott egy levelet, mely szerint utólag államtitokká minősíttetnék a volt MTV-székház megvásárlásával összefüggő szerződést. A jogi képviselő azt is kérte, hogy a bíróság tiltsa el a portált attól, hogy a tárgyalási jegyzőkönyveket és az egyéb perbeli iratokat megjelentessenek, a bíróság azonban ezt a kérést elutasította.

Szeptember elején indított pert a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) ellen az atlatszo.hu, mert bár titoktartási nyilatkozat melletti betekintést biztosítottak volna, végül nem adták ki a volt MTV-székház megvásárlásával összefüggő szerződést.

Az első tárgyaláson az MTVA jogi képviselője többek között üzleti titokra, nemzetbiztonsági érdekre, illetve a döntés-előkészítési jellegre hivatkozott. Az atlatszo.hu szerint a második tárgyalás érdekes fordulatot hozott: az MTVA ugyanis bemutatta azt a levelet, amiben most, fél évvel az irat keletkezése után kérte az államtitokká minősítést az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójától.

Az MTVA épülete a Kunigunda utcában
©

Az oknyomozó portál szerint „igazi abszurd helyzet állt elő”, hiszen pár hónappal ezelőtt még betekintési lehetőséget ajánlott az MTVA, amit nem tehetne meg, ha valóban megállnának a minősítés feltételei, hiszen akkor nem kockáztathatná a nemzet biztonságát azzal, hogy újságíróknak akárcsak megmutatja a szerződést.
„Az igazán veszélyes ebben a perbeli taktikában az, hogy ilyen alapon bármilyen közérdekűadat-igénylést utólag el lehet lehetetleníteni a minősítési eljárás megindításával” – olvasható az atlatszo.hu-n.

Az oknyomozó portál ezért úgy véli, fél évvel az adat keletkezése után nem lehet jogszerűen a közérdekű adat minősítését kezdeményezni, ezért fordultak levélben az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójához, amiben részletesen kifejtették, miért nem lehet jogszerűen eleget tenni az MTVA kérésének.

A második tárgyaláson az MTVA jogi képviselője azt is kérte, hogy a bíróság tiltsa el a portált attól, hogy a tárgyalási jegyzőkönyveket és az egyéb perbeli iratokat az atlatszo.hu-n megjelentessék. A bíróság ezt a kérést elutasította, ezért a peranyag most megtekinthető az oldalon.

A harmadik tárgyalás 2012. január 26-án 11.00 órakor lesz a Fővárosi Bíróságon.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hiába változtat a kormány, ezzel aligha oldja meg a háziorvoshiányt Magyarországon

Hiába változtat a kormány, ezzel aligha oldja meg a háziorvoshiányt Magyarországon

Hat olyan város is van, ahol most nem jó a szabadban lenni

Hat olyan város is van, ahol most nem jó a szabadban lenni

Újabb két koronavírus-vakcinát engedélyeztek Kínában

Újabb két koronavírus-vakcinát engedélyeztek Kínában