Schmitt-ügyek: félrevezető információt közölt az elnöki hivatal

„Az SZT-tisztek személye – elnevezésüknek megfelelően – titkos volt, így a velük való együttműködésről beszélni értelmetlen dolog” – áll abban a közleményben, amit a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) adott ki Schmitt Pál 1966–1981 közötti szállodavezetői munkájával kapcsolatban. Holott – írja a HVG – az egykori állambiztonságról szóló történeti munkák szerint ez nem így volt: az egyes SZT-tisztekről a Belügyminisztérium mindig tájékoztatta az adott cég vagy intézmény vezetőit.

  • HVG HVG
Schmitt-ügyek: félrevezető információt közölt az elnöki hivatal

„Jelenlegi konspirációs helyzete jó, kettős beosztásáról csak a pénzügyminiszter elvtárs bír tudomással” – áll például Medgyessy Péter egykori miniszterelnök és D–209-es SZT-tisztről abban a javaslatban, amelyből kiderül, hogy még pénzügyminiszter-helyettesként is szívesen maradt volna SZT-tiszt.

Az idegenforgalom területe különösen fontos volt az elhárításnak, az egykori dokumentumokból az derül ki, hogy az állambiztonsági szolgálat szinte teljesen lefedte ezt a területet, a budapesti szállodákra pedig külön figyelmet fordított.

A KEH azt is ígérte közleményében, hogy közzéteszi azokat a dokumentumokat, amelyekből kiderül, milyen cselekmények miatt ítélték Schmittet felfüggesztett börtönbüntetésre 1964-ben gondatlan rongálásért. Ez meg is történt.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.