Harc az MSZP vezetéséért

Pártszavazást kezdeményez Gyurcsány Ferenc MSZP-s exminiszterelnök platformja egyebek mellett a vezetők közvetlen választásáért és elszámoltathatóságáért. Ez már alighanem a kenyértörés jele a Gyurcsány- és a Mesterházy-hívek között.

  • Rádi Antónia Rádi Antónia
Harc az MSZP vezetéséért

„Drága Feri, ezt is neked kell megtanítani, mint ahogy minket is vezérelsz!” – válaszolta a kötelező ünnepi jókívánságokon felül Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök egyik facebookos rajongója az 5538-ból a volt kormányfő fotóval illusztrált kérdésére, vajon hogyan lehetne rávenni a macskát, hogy elkerülje a virágágyásokat. A böjtös kelkáposzta-főzelék készítésén és a kertművelésen túl Gyurcsány komolyabb témákkal is foglalkozott az utóbbi napokban: Új párt címen immár sokadszorra programot is adott, amire Mesterházy Attila pártelnök a húsvéti hosszú hétvégén reagált. A 4994 rajongójával Gyurcsányt megszorító Mesterházy szintén a neten üzent Mi lesz utána? címen – formálisan Orbán Viktorék „pártalkotmányozását” kritizálva, valójában a kihívójaként viselkedő Gyurcsányhoz is szólva. „Nem önjelölt vezetőkre, hanem partnerekre van szükség” – írta.

Fazekas István

 A volt kormányfő erre emelt a téten: a parlamenti frakció keddi ülésén – heves vitát kiváltva – bejelentette, hogy az általa életre hívott Demokratikus Koalíció Platform (DKP) pártszavazást kezdeményez. Méghozzá kényes kérdésekben: azt szeretnék elérni, hogy az MSZP-vezetőség tagjait ne küldöttek, hanem a tagság közvetlenül válassza, és a megválasztottak – kvázi a közszolgálat vagyonbevallásához hasonlatosan – rendszeresen elszámoljanak a vagyonukról. A bevallás tartalmát az országos etikai bizottság kötelezően összevetné az életvitelükkel, és hasonló, a párttörvényénél erősebb elszámoltatási szigor vonatkozna a pártra is.

Az MSZP alapszabálya szerint a pártszavazást a választmány írja ki saját döntése alapján vagy a tagok tíz százalékának kezdeményezésére – utóbbira ez lenne az első példa. Csakhogy jelenleg nem tudni, mennyinek a tíz százalékára van szükség, a Gyurcsány-platform álláspontja szerint legalábbis a kezdeményezés tagrevíziónak sem utolsó. Az aláírásgyűjtéssel, hitelesítéssel a platform tervei szerint nyárra végeznek, a szavazást pedig szeptemberre tervezik. Az exminiszterelnök környezetében azt hangsúlyozzák, hogy Gyurcsány a jelenlegi pártot nem kívánja vezetni, a platform célja a „hatalombrókerek” rendszerének fölszámolása, és utána lehet ambíciókról beszélni. 

Stiller Ákos

 Valami hasonló derül ki Gyurcsány bejegyzéséből is: a párt átszabásán gondolkodik, miközben nem titkolja, hogy részben a szocialisták kiépített infrastruktúrája miatt döntött így. Eközben a HVG tudomása szerint ő és hívei elemzést is készítenek a magyarországi baloldal helyzetéről. Az összefogásról szóló elméleti fejtegetésekben erős MSZP-ben az a gyakorlat, hogy a tagság, ahol lehet, keresztbe tesz egymásnak. Jellemző eset például, hogy a Gyurcsány-platform pártoló tagját, az SZDSZ korábbi, V. kerületi elnökét, egykori VI. kerületi alpolgármestert, a szintén Gyurcsányhoz kötődő Magyar Demokratikus Charta aktivistáját, Molnár Katalint a napokban elutasították a belvárosi szocialisták, amikor jelentkezett a pártba. Az alapszabály szerint a felvételhez két ajánló szükséges – ez Molnárnak megvolt P. Szűcs Julianna és Vitányi Iván személyében –, illetve az, hogy a kiválasztott alapszervezet „befogadja” a jelöltet. Az utóbbi feltétel hiányzott, méghozzá a HVG tudomása szerint azért, mert az V. kerületi MSZP-sek úgy emlékeztek, liberális időszakában Molnár lekezelően és ellenségesen bánt velük.

Sokan úgy érzik a pártban, hogy a választók körében is hitelefogyott Gyurcsány visszatértével a párt nélküli liberálisok foglalnák el az MSZP-t. Miért szitokszó a liberális baloldali berkekben? – kérdeznek vissza a gyurcsányisták, akik úgy élték meg, hogy vezetőjük kormányának gazdaságpolitikája támogatta az elesett rétegeket, még ha a volt miniszterelnököt „kulturális szempontból” szabadelvűként ismerik is. A Hír Televízió tudomása szerint egyébként a Gyurcsány-platform tagjainak száma – a külsős pártolókkal együtt – elérte a hétezret, s hetven egyéni választókörzetben alakítottak helyi szervezetet. A DKP-nak több a szervezeti, mint az ideológiai vonása – vélekedett az egyik választmányi tag, elismerve, hogy annak idején ő is megszavazta a platform befogadását, de csak azért, hogy elkerüljék a pártszakadást.

A menetrend szerint 2013-ban tartana az MSZP tisztújító kongresszust. A HVG által megkérdezett valamennyi forrás egyetért abban, hogy a Mesterházy–Gyurcsány-kenyértörés mindezt lényegesen előbbre hozza, és a küzdelem már az idén eldőlhet. Gyurcsány mögött nemcsak egykori stábtagjai (például Molnár Csaba exminiszter) állnak, hanem a parlamentből, az önkormányzatokból, a közhivatalokból a választási vereségek okán kihullott „pártárvák” zöme is. A jelenlegi elnököt elsősorban generációs alapon támogatná például a Harangozó fivérek (Tamás országgyűlési és Gábor volt EP-képviselő) által vezetett Harmadik Hullám Platform, illetve az I. kerületi Velez Árpád, aki történetesen a gazdasági háttérember (és Gyurcsánnyal régóta ellenlábas) Puch László támogatottja. Kérdéses a megyei lobbik álláspontja. Alighanem a jelenleg zajló Pest megyei pártfoglalás hátterében is az elnökségi vita áll: a megyei pártvezetés elleni puccsban kulcsfigura fóti elnököt, Fekete Zoltánt például Mesterházy támogatójaként ismerik szocialista berkekben, csakhogy ő nemrégiben Varjú László megyei politikust, a Gyurcsány-platform tagját hívta meg úgynevezett részországgyűlésre Fótra, ami helyezkedésre utalhat.

Úgy tűnik, ezúttal is a „pártöregek” – például Baja Ferenc, Hiller István, Lendvai Ildikó, Szekeres Imre – csapata lesz a mérleg nyelve. Most úgy fest, ők Mesterházy mögött sorakoznának föl, de – ahogy egyikük fogalmazott – még szívesebben látnának „mesterembert” a párt élén, aki nem lázas és nem szárnyal, hanem nyugalmat, hozzáértést sugároz – ami praktikusan Bajnai Gordon exkormányfő körülírása. Utóbbi leigazolására nem látszik esély, de sokan megjegyzik, hogy végül – Medgyessy Péter személyében – 2002-re is megtalálták a győztes jelöltet.

RÁDI ANTÓNIA