Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Fidesz szerint Scheiring Gábor pénteken napvilágot látott levele után "kissé komikusnak tűnik az LMP harciassága" - írta közleményében a párt szóvivője.
Selmeczi Gabriella reakciója az után született, hogy az LMP fejlesztéspolitikai szóvivője, egy pénteki sajtótájékoztatón bírálta Fellegi Tamásnak az IMF-fel folytatott megbeszéléseit. Szabó Zsolt kijelentette, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csak akkor hajlandó tárgyalni Magyarországgal, ha a kabinet önmagától valós válságkezelő lépéseket tesz.
Az LMP választmányi tagja, pártja véleményét ismertetve úgy fogalmazott: Orbán Viktor kormányfőt és Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert terheli a felelősség amiatt, hogy újra tárgyalóasztalhoz kell ülni az IMF-fel. Szavai szerint a két politikus által folytatott gazdaságpolitika ugyanis "lerombolta a befektetői bizalmat, felélte a megtakarításokat és szétzilálta a gazdaságot".
Selmeczi Gabriella közleménye egyúttal utal Scheiring Gábor országgyűlési képviselő pénteki levelére is. Az LMP-s politikus abban azt írja, hogy a következő kilenc hónapban doktori disszertációjának szenteli idejét, ezért február elsejétől lemond a párt gazdasági kabinetjének vezetéséről.
A pártja frakcióját és választmányát erről tájékoztató irományban úgy fogalmaz, mandátumát egyelőre megtartaná, heti egy napot tud politikával foglalkozni, fizetésének "ennek megfelelő részét", négyötödét felajánlja a pártnak, de ha ez párttársainak nem elfogadható, szívesen lemond a képviselői posztról. A politikus sorai szerint döntése hátterében ott van az is, hogy már nem tud őszinte hittel dolgozni LMP-s képviselőként.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.