Bedőlt mentős cég: megoldották a betegszállítást Csongrád megyében

Nincs veszélyben a betegszállítás Csongrád megyében, amiatt hogy március 1-jével az egyik helyi cég befejezte közfinanszírozott betegszállítói tevékenységét; az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) átmenetileg más szolgáltatók tartalék autóit jelölte ki a feladat elvégzésére – tájékoztatott az OTH és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közös közleményében kedden.

  • MTI MTI
Bedőlt mentős cég: megoldották a betegszállítást Csongrád megyében

A tájékoztatás szerint Csongrád megye területén működő Maros-Sped Kft. 2012. február 16-án jelentette be az OTH-nak, hogy a közfinanszírozott betegszállítói tevékenységét március 1-jétől nem tudja vállalni, és kezdeményezte működési engedélyének visszavonását.

A közlemény szerint a hivatal rövid távú megoldásként a területen működő egyéb betegszállító szolgáltatókat jelölte ki a feladat ellátására úgy, hogy ezek a cégek tartalék autóikkal látják el átmenetileg a tevékenységet. A tartalék autók alapvetően akkor használhatók, ha a szolgáltató aktív járművei meghibásodnak. Ez tehát azt jelenti, hogy nem az egyébként is működő autóknak kell a plusz feladatot ellátniuk, hanem az olyanoknak, melyeket általában nem használnak - közölték.

A Maros Sped Kft. korábban három gépjárművel végezte a betegszállítást. A kiesés pótlására az OTH négy gépjármű igénybevételéről rendelkezett átmeneti időre. Hasonló helyzet az országban már több megyében volt, a betegszállításban résztvevő szolgáltatók számára a további járművek bevonása nem okozott különösen nagyobb gondot, hiszen a tartalék autókkal végzett szállítási feladatokat az egészségbiztosítási pénztár finanszírozza - olvasható a közleményben.

Hangsúlyozták: a lakosság részéről a betegszállítás fennakadásáról sem a kistérségi népegészségügyi intézetekhez, sem az OTH-hoz nem érkezett panasz, bejelentés.

A hosszú távú megoldás új szolgáltatók új betegszállító autóinak befogadása a kieső feladat pótlására. Ennek érdekében a Betegszállítói Szakértői Bizottság szerdán tartja ülését, melyen áttekinti a beérkező pályázatokat – áll a közleményben.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.