Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Vizsgálatot indított a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), mert az esti órákban már nem lehet jegyet venni a metróban sem a pénztáraknál, sem a forgalmi ügyeleteken.
A vizsgálat az Index megkeresésére indult - írja a lap, amely a Budapesti Közlekedési Központnak pénteken küldte el kérdéseit. A hétfői válasz szerint az ügyben vizsgálatot indítottak, amelynek eredményéről csak ennek lezárása után adhatnak tájékoztatást.
A metrókban nemrég ugyanis megszüntették azt a lehetőséget, hogy késő este vagy hétvégén a forgalmi ügyeletestől is lehessen jegyet venni. Jegyautomaták ugyan mindenhol vannak, de ezek gyakran nem működnek. A mozgólépcsők tetején viszont a késő esti órákig is ott vannak az ellenőrök, így aki korábban nem vett jegyet, nem tud utazni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.