A KDNP kiáll a nyugdíjasok ingyen utazása mellett

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kiáll a nyugdíjasok utazási kedvezménye mellett, és nem tartja elfogadhatónak a Lehet Más a Politika (LMP) személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványát, amely a kedvezmények maximális összegét 90 százalékban maximálná - mondta Spaller Endre országgyűlési képviselő kedden.

  • MTI MTI
A KDNP kiáll a nyugdíjasok ingyen utazása mellett

A kormánypárti politikus kiemelte: a nyugdíjasok képviselik azt a társadalmi réteget, akik bevásárlásaikhoz, illetve egészségügyi okokból maximálisan kihasználják ezt a lehetőséget. Ha ezt megszüntetnék, vagy csökkentenék, bezárnák őket saját településükre - tette hozzá, leszögezve: szociális szempontból sem támogatható az indítvány.

Spaller Endre azt mondta, "izzanak a telefonvonalak", hogy a kormány támogatja-e az LMP-s indítványt. Jelezte, a kérdésben egyeztetett a kormány képviselőjével is. Ebben a kérdésen nincs és nem lehet kompromisszum, és a kabinetnek szintén az az álláspontja, hogy a nyugdíjasok ingyenes utazási lehetőségét meg kell őrizni - rögzítette a kereszténydemokrata képviselő.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.