A pénzt a rendkívüli kormányzati intézkedésekre biztosított előirányzatból csoportosítják át azonnali hatállyal. Az 1931-ben született Mádl Ferenc 1990 és 1993 között tárca nélküli miniszter, 1993-94-ben művelődés- és közoktatási miniszter, 2000 és 2005 között pedig a Magyar Köztársaság elnöke volt. Mádl Ferenc 2011. május 29-én hunyt el. A volt államfőt június 7-én helyezték örök nyugalomra a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
Húszmilliót csoportosítanak át Mádl Ferenc síremlékére
Húszmillió forintot csoportosít át a kormány a tavaly májusban elhunyt Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök síremlékének felállítására. A kabinet döntése a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.

„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Charles Leclerc belekavart a McLarenek időmérőjébe
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Hamilton a pocsék időmérője után: A csapatnak a versenyzőt kellene lecserélnie
Egy fotó alapján tűz volt a Mol százhalombattai olajfinomítójában
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.