szerző:
Kapcsándi Dóra

Arra vár a kormány, hogy Brüsszel tegye világossá, az ország ellen indított uniós eljárások közül mely kérdéseket tekinti az IMF-tárgyalások előfeltételének - tájékoztatta zárt ajtók mögött a parlament illetékes bizottságát hétfőn Martonyi János. A külügyminiszter lényegében elismerte, az Európai Bizottságnak több olyan elvárása is van, amely túlmutat egy egyszerű hitelkérelmi vitán, inkább politikai természetű a konfliktus. A jegybankelnök fizetésével kapcsolatban továbbra sincs elmozdulás, a bírók nyugdíjazását illetően pedig a külügyminiszter azt közölte: ez nem a gazdaságpolitikát érintő kérdés. Brüsszeli források szerint az Európai Bizottság a végsőkig kitart amellett, hogy a magyar kormány módosítsa a kért jogszabályokat. Előrelépés az ügyben legkorábban a jövő hét közepén várható.

„Politikai feltétel szabása pedig nem elfogadható” – jegyezte meg Martonyi János újságíróknak az Országgyűlésben kedden, miután az Európai Ügyek Bizottsága meghallgatta a Magyarország ellen még januárban indított kötelezettségszegési eljárásokról. A külügyminiszter ezzel arra utalt, hogy Magyarország és az Európai Bizottság még mindig nem tudott megegyezni a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentéséről és a bírók nyugdíjazásáról, ám szerinte ezt nem szabhatná az EU az IMF-hitel feltételeként.

A parlament illetékes bizottsága a külügyminisztérium kérésére kedden zárt ülésen tárgyalta a kötelezettségszegési eljárások kérdését. Az ülést követően Martonyi közölte: még mindig nem tudják pontosan, melyek azok az előfeltételek, melyek az IMF-tárgyalásokhoz szükségesek. Megerősítette, hogy a magyar kormánynak továbbra is határozott szándéka, hogy mielőbb tárgyaljanak a készenléti hitelről.

Összenőtt, ami nem függ össze

Az IMF-hitel és a kötelezettségszegési eljárások ugyan elvileg nem függnek össze, de mivel az IMF csak akkor ül le a tárgyalóasztalhoz a magyar kormánnyal, ha az Európai Bizottság zöld utat ad, a tárgyalások megkezdése a kötelezettségszegési eljárások kimenetelétől függ – közölte a brüsszeli tárgyalásokra rálátó forrás a hvg.hu-val. Az Európai Bizottság pedig a végsőkig elszánt, hogy a három kérdéses ügyben - a jegybanktörvény, a bírók nyugdíja és az adatvédelmi hivatal kérdésében - elérjék a kritikus részek módosítását az érintett törvényekben.

Martonyi ugyanakkor a bizottsági ülés után úgy fogalmazott: ha egy-két kérdésben nem tudnak megegyezni, akkor „az a megoldás”, ha az Európai Bizottság az Európai Bíróság elé viszi az ügyet. „Amit nem szabad megtenni, az az, hogy ezt az egy-két kérdést összefüggésbe hozzuk a hitelmegállapodással” – tette hozzá.

Martonyi János külügyminiszter
©

A külügyminiszter úgy látja, az MNB függetlenségének kérdését rendezni tudják, a bírák nyugdíjának vitatott kérdése pedig szerinte „nem olyan kérdés, amely a gazdaságpolitikát érinti”, majd rögtön utána hozzátette, hiba lenne ilyen politikai feltételeket támasztani. A hvg.hu kérdésére Martonyi ugyanakkor azt mondta, hogy a jegybankelnök fizetésének kérdésében továbbra sincs elmozdulás, a magyar kormány kitart a véleménye mellett. Úgy tudjuk, a kormány a napokban elküldte Brüsszelnek azt a tájékoztató levelet, melyben azzal érvel, hogy a jegybankelnök fizetése egy átfogó közigazgatási reform részét képezi, mivel a közigazgatásban dolgozók fizetését átfogóan rendezik. Jelenleg ez a kérdés az első szakaszban van, vagyis adminisztratív kérdés-válasz zajlik Brüsszel és Budapest között.

A bírák nyugdíjazása és az adatvédelmi hatóságot illetően ugyanakkor a második szakaszban jár az ügy, vagyis ha Brüsszel nem tartja kielégítőnek a magyar kormány válaszait a kérdésben – melyet a kormány a határidő előtt, március 30-án már elküldött -, akkor az Európai Bíróság elé kerül az ügy. Brüsszeli forrásból úgy tudjuk, az Európai Bizottság a végsőkig kitart és nem enged egy kérdésben sem. "Az Európai Bizottság minden lehetséges eszközzel igyekszik érvényt szerezni" annak, hogy Magyarországon érvényesüljenek az Európai Unió alapértékei - írta a hvg.hu-nak az unió alapjogi biztosságának sajtóosztálya már januárban is, utalva arra, hogy az EU-nak nemcsak törvényességi, jogi, hanem politikai aggályai is vannak.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes korábban azt mondta: a "bírák nyugdíjazásának átmeneti idejével kapcsolatban nincs módosítás", a bizottságnak ugyanis ezúttal is jelezték, hogy a bírák nyugdíjazásának kérdését továbbra is a nyugdíjreform és nem az igazságügyi reform részének tekintik és a jövőben a közszféra más foglalkoztatottjaira - a kormánytisztviselőkre, a rendőrökre és a katonákra - is hasonló szabályozást terjesztenek ki.

Az adatvédelmi hatóságot érintő szabályokat április elején írták át. A változtatás megszünteti azt a lehetőséget, hogy az államfő a miniszterelnök javaslatára felmentheti a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, ha három hónapon túlmenően képtelen eleget tenni feladatainak. Az új szabályok szerint a kormányfő csak összeférhetetlenség vagy a vagyonnyilatkozat-tételi előírások megsértése miatt kezdeményezheti az adatvédelmi hatóság elnökének felmentését.

Brüsszel elemzi a válaszokat

Előrelépés legkorábban a jövő hét közepén lehet, ha az Európai Bizottság napirendre veszi a kérdést a soron következő ülésén. Kedden az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testületének szóvivője azt közölte: még elemzi az Európai Bizottság azokat a válaszokat, amelyeket a magyar hatóságoktól kapott a kötelezettségszegési eljárások keretében küldött levelekre. A testület az április 7-i határidőre megkapott minden választ, benne "minden szükséges információt, amelyet kért" - erősítette meg a bizottság szokásos napi sajtótájékoztatóján Olivier Bailly. Azt mondta, a végrehajtó szervnél most azon dolgoznak, hogy a lehető leggyorsabban elemezzék a válaszokat. Bailly reményét fejezte ki, hogy szilárd jogi alapokon álló értékelés születik, és az alapján a bizottság a következő hetekben döntést hozhat a kötelezettségszegési eljárások ügyében.

Nem érezhető különösebb sértettség az IMF részéről, de a tárgyalások nem könnyűek - mondta Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára, az IMF-fel tárgyaló delegáció tagja a Privátbankár.hu-nak adott interjújában hétfőn. Az államtitkár elmondta, az IMF lényegében az Európai Bizottságra hagyja az előfeltételek tárgyalását, így a pénzügyi-finanszírozási megállapodásnak egyelőre politikai akadályai vannak. Pleschinger reméli, hogy a Bizottság végül csak a jegybank ügyével foglalkozik komolyan, és "elengedi" a bírák nyugdíjazását és az adatvédelmi ombudsman körüli problémákat, mivel ezek "sem a makrogazdasághoz, sem a finanszírozhatósághoz nemigen kapcsolhatóak". Ugyanakkor hozzátette, készek ezekről is egyeztetni.

Az Európai Bizottság még januárban indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen három témában. Ezek közül kettőben - a bírák nyugdíjazásával és az adatvédelmi hivatal függetlenségével foglalkozóban - március elején továbblépett, és a válaszadásra április hetedikét szabta határidőnek. Ugyanekkorra várt választ az igazságszolgáltatás, valamint a jegybank függetlenségével kapcsolatos, tisztázó információkat kérő uniós levelekre. A kormány jóval határidő előtt, március 30-án elküldte válaszait valamennyi témában.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Gazdaság

Orbán hiába vár, az IMF tartós elkötelezettséget akar látni

Az IMF továbbra is tartós elkötelezettséget várnak a főbb politikai kérdésekben, mielőtt megkezdenék a tárgyalásokat a programról, és a fő politikai kérdések közé tartozik a nemzeti bankról szóló törvény is - mondta Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti képviselete vezetője.

MTI Világ

Már nincs sok vitánk Brüsszellel?

Györkös Péter nagykövet, a brüsszeli állandó magyar EU-képviselet vezetője szerint a magyar kormány által a múlt pénteken az Európai Bizottsághoz megküldött válaszok lényegesen leszűkítették az uniós javaslattevő-végrehajtó intézménnyel fennmaradt vitás kérdések körét.

MTI-OS/hvg.hu Itthon

EU-eljárások: Orbánék ma elküldték a választ Brüsszelbe

A kormány pénteken, a határidő előtt átadta a választ az Európai Bizottságnak a bírák nyugdíjazásáról és az adatvédelmi hatóság függetlenségéről szóló kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban - közölte a kormányszóvivői iroda. Ezen kívül a kabinet két további, párhuzamosan vizsgált - a Magyar Nemzeti Bankról és az igazságszolgáltatás függetlenségéről szóló - kérdésben készített hivatalos válaszát is elküldte Brüsszelnek.

MTI Itthon

Kötelezettségszegési eljárások: Navracsics szerint szerdán eldőlhet sok minden

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes "óvatosan optimistának" nevezte magát a Magyarország ellen január 17-én megindított gyorsított kötelezettségszegési eljárások ügyében, mivel szerinte az ország jó válaszokat adott az Európai Bizottság indoklással alátámasztott aggályaira. Az igazságügyi és közigazgatási miniszter kedden az InfoRádió Aréna című műsorában nyilatkozva arról számolt be, nem hivatalosan azt a tájékoztatást kapták Brüsszelből, hogy a szerdai biztosi testületi ülésen talán már el is dőlhetnek ezek az ügyek.

MTI Itthon

Orbán a kötelezettségszegési eljárásról: egyszerű tárgyalássorozat

Megszületett a magyar kormány válaszlevele az Európai Bizottságnak a testület által januárban indított kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban; a dokumentumot pénteken küldi el a kabinet - közölte Orbán Viktor csütörtökön az mr1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

hvg.hu Gazdaság

Matolcsy gyanús adatokkal puhítja Brüsszelt

Matolcsy György levélben bizonygatja az unió pénzügyi biztosának, hogy a tavalyi költségvetés a tervezettnél sokkal jobban sikerült, ami szerinte a kormány szigorú gazdálkodásának és az egykulcsos adónak köszönhető. Az általa közölt adatok megalapozottsága azonban kérdéses, hiszen az elemzők szerint kétszer akkora volt a hiány tavaly, mint a nemzetgazdasági miniszter állítja.

Bezár a miskolci gyermekváros is, még nem tudni, hova kerülnek a gyerekek

Bezár a miskolci gyermekváros is, még nem tudni, hova kerülnek a gyerekek

Kartellező elemgyártókra csapott le a GVH

Kartellező elemgyártókra csapott le a GVH

A tenger közepéről mentettek ki egy kutyát

A tenger közepéről mentettek ki egy kutyát

Se Jégvarázs, se Mickey egér – Miért kihagyhatatlan az osztrák Familypark?

Se Jégvarázs, se Mickey egér – Miért kihagyhatatlan az osztrák Familypark?

A kormány azért akar Afrikában nyomulni, mert ott a gyenge hazai árut is el lehet sózni

A kormány azért akar Afrikában nyomulni, mert ott a gyenge hazai árut is el lehet sózni

Magyarországnak is tesz egy ajánlatot Kína

Magyarországnak is tesz egy ajánlatot Kína