Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Az Országgyűlés mai ülésén kezdi tárgyalni a kormány igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvénymódosításait.
A Ház reggel kilenc órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját. Ezt követően elsőként az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvénymódosítások általános vitája nyílik meg. A kabinet előterjesztésében egyebek mellett változtat a Kúria előtti felülvizsgálati eljárás szabályain.
Az ülésnap további részében a vöröscsillag nyilvános használhatóságáról folytatódik a vita az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítéletének végrehajtásával összefüggésben. Sor kerül továbbá a kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájára és tárgyalni kezdenek szociális tárgyú törvénymódosításokat is.
A képviselők a nap végén értékelhetik azokat a módosító javaslatokat is, amelyeket a nyugdíjak adómentességét megőrizni hivatott kormányzati előterjesztéshez nyújtottak be. Az Országgyűlés szerdán fejezi be e heti, háromnapos ülését.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.