Betömte valaki a fészküket, fiókástul pusztultak el a gyurgyalagok

Gyurgyalagok fészkelő helyéül szolgáló üregeket tömött be egy ismeretlen tettes a harkányi homokbányában. A még ki nem kelt fiókák a rajtuk kotló szülőmadarakkal együtt pusztultak el.

  • MTI MTI
Betömte valaki a fészküket, fiókástul pusztultak el a gyurgyalagok

A harkányi homokbányában már évtizedek óta fészkelnek gyurgyalagok, a művelés felhagyásakor a bányatulajdonos az ő kérésükre hagyott meg egy partfalszakaszt azért, hogy a madarak ott maradhassanak - mondta Bank László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) baranyai csoportjának irodavezetője. 

Tájékoztatása szerint idén június 23-án ellenőrizték újra a telepet. Megdöbbenve tapasztalták, hogy valaki leveles faágakkal betömködte az üregeket. A rendőrséggel közös helyszínelés során kiderült, hogy az elkövető 15 üreget zárt el, amelyből valószínűleg tíz volt lakott. A cselekmény akkor történt, amikor a gyurgyalagok még a tojásokon kotlottak, ezért a fiókákkal együtt az üregekben tartózkodó szülőmadarak is elpusztultak.

A gyurgyalag fokozottan védett madárfaj, természetvédelmi értéke százezer forint. Az elkövető tettével Bank László szerint hozzávetőleg hétmillió forintos kárt okozott. Idén az internetes szavazók a gyurgyalagot választották 2013 madarának.


 

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.