A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A Századvég július végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a politikai erőtérben csak hibahatáron belüli mozgások tapasztalhatók, a kormánypártok őrzik vezető pozíciójukat. A Fidesz előnye a legnagyobb ellenzéki párthoz képest továbbra is jelentős mind a teljes népesség, mind pedig a biztos szavazó pártválasztók körében – derül ki a közvélemény-kutató keddi, MTI-hez eljuttatott közleményéből.
A július 20. és 26. között 1000 ember megkérdezésével készített kutatás szerint a választókorúak 46 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a választási aktivitás az elmúlt hónaphoz képest kis mértékben csökkent. A pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya júliusban enyhén növekedett, jelenleg a megkérdezettek 43 százaléka tartozik ebbe a körbe.
Július végén a pártok erőviszonyai nem mutattak jelentős változást. A Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 23 százalék, az MSZP ebben a közegben 13 százalékon áll. Az LMP támogatottsága 6, a Jobbiké 11 százalék. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció támogatottsága 2 százalékos.
A biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz jelenleg 41 százalékon, a szocialisták 24 százalékon állnak. A választásukban biztos szavazók 21 százaléka adná voksát a Jobbikra, 8 százalékuk pedig az LMP-t juttatná a parlamentbe. A DK ebben a körben 3 százalékon áll.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.