szerző:
HavariaPress

Emberrablás miatt indult eljárás egy kft. társtulajdonosával és két társával szemben. A gyanúsítottakat, akik a cég másik tulajdonosának testvérét elrabolták, és 7 millió forint váltságdíjat követeltek érte, a terrorelhárítók fogták el Nagykovácsiban.

Június 6-án délután történt az emberrablás Nagykovácsiban. Egy kft. társtulajdonosának testvérét autóba tuszkolta három maszkos ember.

A férfit magukkal vitték, majd súlyosan bántalmazták. Az áldozat testvérétől 7 millió forintot követeltek telefonon, hogy szabadon engedjék a férfit. A megzsarolt ember nem fizetett, ezért elengedték az emberrablók a súlyosan sérült férfit.

Az ügy előzménye az volt, hogy az elrabolt férfi testvére 7 millió forintot vett fel a kft. számlájáról, majd a pénzzel eltűnt.

Az emberrablókat – a cég 39 éves társtulajdonosát segítő két 31 éves férfit – kedden hajnalban, a Terrorelhárítási Központ kommandósai fogták el.

Az emberrablást kitervelő cégtulajdonost már korábban elfogták, a bíróság őt, valamint később elfogott társait is előzetes letartóztatásba helyezte.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Halálos gombás fertőzések kísérhetik a globális felmelegedést

Halálos gombás fertőzések kísérhetik a globális felmelegedést

Bepánikolt kamionos állt keresztbe az M43-as autópályán

Bepánikolt kamionos állt keresztbe az M43-as autópályán

Zsóri Dániel ollózása az év gólja lehet a FIFA-nál

Zsóri Dániel ollózása az év gólja lehet a FIFA-nál

Magyar orvoscsoport: Még évekig tarthat a szétválasztott ikrek rehabilitációja

Magyar orvoscsoport: Még évekig tarthat a szétválasztott ikrek rehabilitációja

Csoportos pert indítottak az Epic Games ellen a Fortnite miatt

Csoportos pert indítottak az Epic Games ellen a Fortnite miatt

Micsoda egybeesés – a robbanás után leállt több oroszországi nukleáris mérőállomás

Micsoda egybeesés – a robbanás után leállt több oroszországi nukleáris mérőállomás