Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) meghosszabbította Portik Tamás előzetes letartóztatását, erről a férfi ügyvédje tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.
Bánáti Kristóf közölte: hivatalos értesítést még nem kapott a szerdán hozott döntésről, így további részleteket nem tud közölni a meghosszabbításról. A PKKB először július 15-én rendelte el Portik Tamás előzetes eltartóztatását a Fővárosi Főügyészség indítványára, amely a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) előterjesztése alapján született.
Az NNI akkor azt közölte: a Terrorelhárítási Központ (TEK) összesen öt embert fogott el több budapesti és vidéki helyszínen, összehangolt akció keretében. Közlésük szerint Portik Tamás mellett F. Ferenc, K. Tibor, H. István és L. János előzetes letartóztatását is elrendelték akkor.
Bánáti Kristóf ezt követően a Hír TV-nek azt nyilatkozta: két gyanúsítást közöltek védencével. Egyrészt az Aranykéz utcában megölt - Boros Tamás néven ismert - Boros József Károly meggyilkolásával kapcsolatban felbujtóként gyanúsították meg, és szintén felbujtóként gyanúsították meg Prisztás József meggyilkolásával kapcsolatban is. Hozzátette: ügyfele abszurdnak tartja a vádakat, ártatlannak vallotta magát, és ennek megfelelően meg is tagadta a vallomást.
Portik Tamás egy időben a körözött magyarok listáján a legkeresettebbnek számított. Ő volt az olajügyekben játszott állítólagos központi szerepe miatt elhíresült Energol Rt. egyik igazgatója.
A Népszabadság 2003-ban írt arról, hogy Portik Tamást "nemrégiben (...) minden különösebb hírverés nélkül" törölték a körözöttek sorából. A neki tulajdonított bűncselekmények ugyanis elévültek, miután a rendőrség azóta, hogy elfogatóparancsot adott ki ellene, nem tudta elfogni és meggyanúsítani. A bűncselekmény az adott jogsértésért kiszabható maximális büntetés időtartamának megfelelő idő elteltével elévül.
A mintegy hatéves nyomozás alatt nem gyűlt össze annyi bizonyíték, amennyi a gyanúsítás, Portik Tamás esetleges őrizetbe vételének a megalapozásához szükséges lenne - írta annak idején a lap.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.