szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tízmilliárd forint hitelt vesz igénybe a fővárosi önkormányzat a jövő évi gazdálkodásához, emellett pedig 25 milliárd forint összegű folyószámla-hitelkeretet nyittat. Erről a Fidesz-KDNP 18 igen és az ellenzéki képviselők 12 nem szavazatával döntött a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön.

Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes indítványában jelezte, hogy a 2013. évi központi költségvetés fővárost érintő hatásai még nem ismertek, így az ebből fakadó finanszírozási kockázatok kivédése érdekében szükséges egy középlejáratú hitelkeret-szerződést megkötni. A főpolgármester-helyettes 10 milliárd forint összegű, általános önkormányzati finanszírozási célra szóló hitelkeret igénybevételére tett javaslatot.    

A banki források szűkösségére hivatkozva öt kisebb összegű (1, 1,5, és háromszor 2,5 milliárd forint) hitelkeretre írnak ki tárgyalásos közbeszerzési eljárást. Emellett a likviditás folyamatos, biztonságos fenntartása érdekében egy legfeljebb 25 milliárd forintos folyószámlahitelkeret-szerződést is megkötnek. Ennek oka, hogy az önkormányzat költségvetési gazdálkodása, feladatai teljesítése során a beérkező bevételek és a teljesítendő kifizetések ütemezése nem hangolható össze teljes mértékben.    

Bagdy Gábor a döntés után azt hangsúlyozta újságíróknak, hogy nem hitelfelvételről határozott a testület, hanem arról, hogy a főváros számára nyíljon meg egy lehetőség, hogy hitelt tudjon  felvenni. Mint mondta, ennek több hónapos átfutási ideje van, s mire a költségvetési koncepció az állami költségvetés ismeretében elkészül, mód lesz arra, hogy a hitel tényleges összegéről döntsenek.    

Szólt arról is, hogy a hitelkeret megnyitására a főváros nehéz pénzügyi helyezet miatt van szükség, amelynek "meghatározó és legfontosabb indoka" az előző városvezetéstől megörökölt helyzet. Hozzátette, hogy ezt a helyzetet többé-kevésbé sikerült konszolidálni, ugyanakkor a mai világgazdasági helyzet további nehézségeket okoz.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Pucér putyint ültettek arany wc-re a prágai orosz nagykövetség előtt

Pucér putyint ültettek arany wc-re a prágai orosz nagykövetség előtt

Karácsony: "Fércművet küldött egyeztetés helyett a kormány"

Karácsony: "Fércművet küldött egyeztetés helyett a kormány"

WHO: Új vírusmutáció jelent meg Indiában, a fertőzések száma azóta nő

WHO: Új vírusmutáció jelent meg Indiában, a fertőzések száma azóta nő