Újraindult a kisposta-mozgalom

A kistelepülések korábban bezárt postahivatalainak újranyitását szorgalmazza a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóska - írja az Észak-Magyarország.

  • MTI/Észak-Magyarország MTI/Észak-Magyarország
Újraindult a kisposta-mozgalom

A település és a Zempléni Településszövetség 2003-ban indította a kisposta-mozgalmat azért, hogy ne a falvakban, községekben élők számától függjön, hol üzemeltet hivatalokat a posta, hanem azok legyenek mindenhol, ahol azt az ott lakók igénylik - emlékeztet a napilap.

Az akkori mozgalom két évvel ezelőtt ért véget, de most újból elindult, mert a kormánypártok 2010-ben megígérték ugyan, hogy újranyitják a kispostákat, ez végül csak öt településen történt meg.

Az Észak-Magyarországnak Köteles László, Komlóska polgármestere azt mondta: szeretnék, ha a demokrácia nem létszámfüggő lenne, vagyis vegyék figyelembe azok kéréseit is a döntéshozók, akik olyan településen élnek, ahol a lakosság száma nem éri el a hatszázat.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.