„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az MSZP szerint Orbán-kormány másfél százalékos nyugdíjemeléssel szúrja ki a nyugdíjasok szemét, miközben a nyugdíjak vásárlóértéke közel 7 százalékkal csökkent.
Orbán Viktor és kormánya megint azoktól akar elvenni, akik a leginkább rászorulnak az állami támogatásra. Most éppen a diákok és a nyugdíjasok utazási kedvezményeit nyírja meg - írja hétfői közleményében az MSZP.
A közlemény szerint a kormány azzal indokolja a fenti lépéseket, mert az EU és az IMF ezt kéri. "Csakhogy ilyet sem az unió, sem pedig a valutaalap nem
követel a magyar kormánytól" - írja a párt nevében Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes.
Az Orbán-kormány "másfél százalékos nyugdíjemeléssel szúrja ki a nyugdíjasok szemét, miközben a nyugdíjak vásárlóértéke közel 7 százalékkal csökkent. Majd pedig még a szocialista kormányok által bevezetett ingyenes utazás lehetőségétől is megfosztaná őket, vissza is véve ezzel a másfél százalékos emelést." Az MSZP "értelmetlennek és elfogadhatatlannak" tartja az idős emberek anyagi biztonsága érdekében bevezetett nyugdíjas kedvezmények megvonását - zárul a közlemény.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.