Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Fidesz szóvivője szerint a kormány Európában példa nélkül növelte a foglalkoztatottságot, adórendszere pedig minden, gyermeket nevelő családnak könnyebbséget jelent.
A Fidesz szerint a magyar kormány Európában példa nélkül növelte a foglalkoztatottságot, szemben a korábbi szocialista kormányokkal, amelyek elvették a bérből és fizetésből élők egyhavi fizetését - reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szombaton a szocialista Gúr Nándor kijelentésére.
Gúr egyebek mellett azt mondta, a kabinet nem váltotta be munkahely-teremtési ígéreteit, ráadásul az elmúlt időszakban csökkentek a reálkeresetek, a fiatalok pedig jövőkép hiányában külföldre távoznak.
A Fidesz szóvivője úgy fogalmazott, a szocialista politikusoknak "igen rövid az emlékezetük". Hiába, mert az emberek tudják, hogy a szocialista kormányok elvették a bérből és fizetésből élők egyhavi fizetését - hangsúlyozza Selmeczi Gabriella. A kismamák arra is emlékeznek, hogy a gyes időtartamát háromról két évre csökkentették, vagyis elvettek a családtámogatásokból.
"Nagy a zűrzavar a baloldal háza táján, ha csak ennyire futja" - összegzett a szóvivő. Szerinte a kabinet Európában példa nélkül növelte a foglalkoztatottságot, adórendszere pedig minden, gyermeket nevelő családnak könnyebbséget jelent.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.