Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Eljuttatta a választási szabályokkal kapcsolatos kifogásait az államfőnek az MSZP elnöke.
Eljuttatta a parlamentben hétfőn elfogadott választási eljárási törvénnyel kapcsolatos kifogásait az államfőnek az MSZP elnöke. Mesterházy Attila a szocialisták jogi érvelését tartalmazó petíciót a Köztársasági Elnöki Hivatal főigazgatójának, Haszonicsné Ádám Máriának adta át kedd délelőtt. A pártelnök - kifogásolva a többi között, hogy előzetes regisztrációhoz kötötték a választójog gyakorlását - azt kéri Áder Jánostól, hogy ne írja alá a jogszabályt, hanem küldje meg az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra.
Az alaptörvény szerint az elfogadott törvényt az Országgyűlés elnökének öt napon belül kell megküldenie a köztársasági elnöknek, akinek ugyancsak öt napja van aláírni és elrendelni a kihirdetését, vagy alkotmánybírósági vizsgálatot kezdeményezni.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.