6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) szerint a múlt hét végén bekövetkezett üzemzavar és elhúzódó leállás a karbantartási tevékenység évek óta tartó visszafejlődésének következménye a Liszt Ferenc-repülőtéren.
A LESZ csütörtöki közleményében az épület- és épületgépészeti karbantartás, valamint a műszaki mentés "siralmas állapotára" hívja fel a figyelmet, azt nevezve "meglepőnek", hogy eddig nem volt leállás a repülőtéren.
A szakszervezet szerint a karbantartási tevékenység évek óta tartó visszafejlődése a karbantartási feladatok kiszervezésével kezdődött. A repülőtér német tulajdonosa 2009-ben egy száz százalékban saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre a felújítási és karbantartó feladatokra. Az így létrejött Airport Facility Management (AFM) Kft. azóta számtalan alvállalkozóval oldja meg a korábbi feladatokat.
A LESZ szerint a munkavállalók juttatásain spórolnak, és állandósult a szükséges eszközök és berendezések hiánya is. A szakszervezet élesen tiltakozott a kiszervezés ellen.
A felújítási ütemterv végrehajtása állandó csúszásban van, és rendszeresek a csőtörések és a beázások - állítja az érdekképviselet. Példaként említik, hogy "heteken át csöpögött a csatornalé idén ősszel az új terminál álmennyezetéből, amelyet a Tisztiorvosi Szolgálat is kifogásolt, mivel a Budapest Airport nem jelentette a fertőzésveszélyt".
A LESZ hozzáfűzi: a világítórendszer karbantartásának akadozása miatt novemberben visszaminősítették a repülőtér legjobban felszerelt pályabevezető rendszerét, amelyen erős ködben immár nem szállhatnak le repülőgépek.
Nincs jobb helyzetben a műszaki mentőszolgálat sem, amelyet az elmúlt években komolyan visszafejlesztettek - teszik hozzá. A részlegen valaha 25-30 munkavállaló dolgozott, mára csupán kilencen maradtak, hiába tiltakozott a LESZ a leépítések ellen.
A leállás nyomán álláspontjuk szerint egyre többen ismerik fel, hogy a Hochtief-Budapest Airport "rövidlátó és felelőtlen" spórolása immár a biztonságos, színvonalas működést veszélyezteti. A munkavállalók azt remélik, hogy az illetékes hatóságokkal és a közvélemény nyomásával közösen az európai nívó megőrzésére, helyreállítására szoríthatják a repülőtér német üzemeltetőjét.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.