A 2010-es kormányváltás után átigazolt Budapestre a szentendrei önkormányzati tulajdonú Városi Szolgáltató Zrt. (VSZ) szinte teljes vezérkara: a fővárosi érdekeltségben álló Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. (BTI) hattagú igazgatóságának fele érkezett a kisvárosból. Más közös vonása is van a két önkormányzati cégnek: mindkettő gazdálkodása kapcsán, mégpedig ugyanazon menedzsment regnálása alatt kötött ügyletek miatt nyomozás folyik hűtlen kezelés gyanújával.
Szolgálati A6-os, VW Passat, fél év alatt kétmillió forint benzinköltség, félmilliós fürdőbérlet a Gellértbe, szentendrei lakóhely mellett fővárosi szolgálati lakás – a gyanú szerint egyebek között ezek miatt a BTI-menedzsment által élvezett tételek miatt tett följelentést a Jobbik fővárosi politikusa, Staudt Gábor. A Fővárosi Főügyészség által elrendelt, a Budapesti Rendőr-főkapitányságon különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen folyó nyomozás vizsgálja azt is, nem történt-e manipuláció a kegyeleti cég 2010-es mérlegének elkészítésekor (a könyvvizsgáló által jóváhagyott beszámoló 4 milliárd forintos árbevétel mellett 198 milliós veszteséget mutat).

Horváth József (középen) a "pompaautók" bemutatásakor
MTI / Szigetváry Zsolt
A BTI vezérigazgatója, Horváth József, a gazdasági igazgató, Hermán Edina, valamint a szintén gazdasági szakember Varga János 2008–2010-ben a szentendrei VSZ-t erősítették. Erről az időszakról is szól az Atticus Investment Zrt. vizsgálati jelentése, amely miatt az év elején az akkor még szintén jobbikos – azóta a pártból kizárt – Filó András tett följelentést. Ez alapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság mellett az adóhivatal is nyomoz – egyelőre ismeretlen tettes ellen –, túlszámlázásokat, az önkormányzat számára előnytelen ügyleteket gyanítva (HVG, 2012. február 11.). Néhány hete jártak rendőrök a városi cégnél és az önkormányzatban: szerződéseket, munkaköri leírásokat kértek be. A vizsgált időszakban kötötték például a szentendrei politikai életben nagy vihart kavart gázmotorüzletet, amikor is a városi cég 323 millió forintért vett meg egy 191 millió forinton nyilvántartott szerkezetet. A kedvezményezett eladó – ahogyan a vizsgált ügyletek zömében – a Dunakanyar fideszes önkormányzatainak udvari beszállítója, Simon Péter üzletember cégcsoportja.
Az Atticus-vizsgálat készítői annak idején falakba ütköztek: Horváth üzleti titokra hivatkozva csak kevés érdemi információt közölt velük, azt hangoztatva, hogy az ügyletek nem sértettek jogszabályt. Az újabb ügyben pedig a BTI közleményben tiltakozott, s rágalmazásért följelentette Staudtot. Homályba vész, ténylegesen kinek az ötlete volt a szentendrei csapat Budapestre igazolása. Horváth temetővezetői kinevezését mindenesetre György István (Fidesz) alpolgármester terjesztette a közgyűlés elé, amely zárt ülésen döntött. A Népszava tudomása szerint beiktatásakor Horváth beosztottaival azt közölte, hogy ő a „felhők felől vagy talán még magasabbról érkezett”, s ilyeténképpen azt tesz, amit a kedve tart. Valami hasonlóra emlékeznek Siófokon is. A vezérigazgató ugyanis a Balaton-parti város szülötte. Politikai karrierjét a siófoki MSZP-alapszervezetben kezdte, ahol – mint a régió pártügyeinek ismerői a HVG-nek elmondták – tárt karokkal fogadták a logisztikai szakemberként ismert fiatalembert, akinek az édesapja a pártbizottság sofőrjeként közmegbecsülésnek örvendett. 1994-ben indították is az önkormányzati választásokon, de nem szerzett mandátumot. Utóbb Szentendrén bukkant föl, a város elitje úgy emlékezik rá, mint aki kezdettől bírja a 2006-ban időközi választásokon hatalomra jutott Dietz Ferenc (Fidesz) polgármester, illetve a környék erős embere, Hadházy Sándor (Fidesz) országgyűlési képviselő bizalmát. Kiváló fideszes kapcsolataival mindenesetre Horváth a siófokiak emlékezete szerint is dicsekedett, amikor hazalátogatott.
Az annak idején pályázaton kiválasztott, a fideszes többség támogatásával megszavazott Horváth mindössze két évig vezette a VSZ-t, ahonnan közös megegyezéssel távozott. Ekkor már napi likviditási gondok mutatkoztak a városi cégnél, veszélyben volt a fűtés, a szemétszállítás – emlékezett a HVG-nek Fülöp Zsolt, a Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület képviselője. Nem brillíroz a cégcsoporttá terebélyesedett – egyebek mellett sírköves vállalkozásban, valamint „mediterrán temetési szolgáltatásokat” kínáló cégben érdekelt – BTI sem, bár a 2010-es veszteségnek csak egy része írható az október végén kinevezett Horváth és csapata számlájára. A 2011-es beszámoló közgyűlési elfogadása még várat magára, az üzleti terv mindenesetre profitot tervezett. Igaz, javarészt nem a forgalom fölpörgésének köszönhetően, hanem áremelés, a virágüzletek bérleti díja, a csökkent munkaképességűek foglalkoztatása után járó állami támogatás, illetve a viharkárra képzett céltartalék föloldása révén.
RÁDI ANTÓNIA