Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Csütörtökön nyugaton több órára kisüt a nap, keleten eső, hó is lehet.
Csütörtökön a Dunántúlon felszakadozik, csökken a felhőzet, napközben több órára kisüt a nap, keleten marad a többnyire erősen felhős idő - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Kezdetben a középső és a keleti térségben, majd egyre inkább csak keleten lesz eső, havas eső, havazás.
A Dunántúlon az északi, északnyugati, keleten a déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között valószínű.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.