Elolvadása után is gondot okozhat a hó

Lassú hóolvadás esetén Komárom-Esztergom megyében nem számítanak nagyobb ár- és belvízveszélyre, de a hatóságok megkezdték a felkészülést, mert a Duna vízgyűjtő területén jelentős a hóban tárolt vízkészlet - mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője keddi sajtótájékoztatóján.

  • MTI MTI
Elolvadása után is gondot okozhat a hó

Ha a hóolvadás mellett még csapadék is érkezik a vízgyűjtő területre, akkor emelni kell majd a védekezés szintjét, de ehhez a meglévő erőforrások és készletek elegendőek - mondta Czomba Péter.

Az igazgató kitért arra, hogy az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatósággal közösen a feladatra felkészítik a helyi védelmi bizottságokat, és a polgármesterek mellett működő közbiztonsági referenseket.

A hatóságok már ellenőrizték a települések belterületi vízelvezető árkait és az árvízvédelmi létesítményeket, és a napokban elvégzik az összes mozgósítható szervet összefogó bevetésirányítási terv felülvizsgálatát.