„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Menekültek tüntettek kedden a Budapesten, hogy felhívják az Európai Unió figyelmét a Magyarországon menekültként és oltalmazottként élő emberek nyomorúságos helyzetére – megélhetésük és lakhatásuk kilátástalanságára. A tüntetés békésen zajlott, egy panaszlevelet is eljutattak az Európai Unióhoz.
„Ez a tüntetést sokkal nagyobb sikernek érezzük, mint a novemberit. Akkor parlamentnél tüntettünk, de senki sem jött ki, most átvették a panaszlevelünket. Reménykedünk benne, hogy ezzel elindul egy pozitív változás a helyzetünkben” – számol be a tüntetésen részt vevő, Afganisztánból érkező menekült a hvg.hu-nak. Kedden dél és délután három óra között az Európai Unió Háza előtt tüntettek a Magyarországon menekültként elismert emberek a Lövőház utcában. A demonstráció célja az volt, hogy felhívják a figyelmet kilátástalan helyzetükre, itt élő oltalmazott és menekültek – nagyon sokan napról-napra élnek, lakhatásuk megoldatlan és nem kapják meg a megélhetésükhöz szükséges támogatásokat.
A tüntetőknek mostani politikai demonstrációval az a céljuk, hogy ne csak a magyar kormány figyelmét hívják fel a problémáikra, hanem az Európai Unióét is. A demonstráció keretében az Európai Unió képviselőjének, Ambrus Dánielnek átadtak egy petíciót. „Úgy érezzük, hogy a megfelelő feltételeket Magyarországon még mindig nem biztosítja az állam a menekültek számára, nem sokszor kapjuk meg a jogszabály által előírt támogatásokat, a hajléktalan lét fenyeget bennünket” – áll a panaszban.
Nem ez volt az első alkalom, a menekültek és oltalmazottak 2012. november 20-án és 23-án is tüntettek a Parlament előtt, ám jövőjüket továbbra is kilátástalannak érzik, ugyanis nem kaptak megnyugtató választ felvetett problémáikra a kormánytól. A Bevándorlási Hivatal akkor egy sajtótájékoztatón reagált a demonstrációra, ahol bemutatták „a pozitív lépéseket a menekült ügyben”. Valódi választ azonban nem adtak arra, hogyan biztosítanának – a jogszabályokon túl – valódi integrációs lehetőségeket az itt elő menekülteknek. Úgy tűnik most is megismétlődik a forgatókönyv, a BÁH ismét sajtótájékoztatót tart, szerdán „A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 2012. évi munkájának értékelése” címen.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.