A Szolidaritás nyilvánosságra hozná az ügynökaktákat

A Magyar Szolidaritás Mozgalom (MSZM) szerint az ügynökakták és az állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozatala, a politikai, gazdasági közélet területén is a megtisztulást segítené elő, ezért álláspontjuk szerint felül kell vizsgálni a titkosításokat.

  • MTI MTI
A Szolidaritás nyilvánosságra hozná az ügynökaktákat

A szervezet - amely a Haza és Haladással, valamint a Milla Egyesülettel alkotja az Együtt 2014 választói mozgalmat - a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából az MTI-nek küldött hétfői közleményében azt írta: a múltat elfeledni nem lehet, feltárni és elszámolni azonban kötelessége a mindenkori magyar kormánynak, mert e nélkül nem lehet zsarolásoktól mentes, biztos alapokon álló jövőt építeni.

A MSZM úgy véli, Magyarország 22 éve adós a történelem ezen szakaszának hiteles és pártatlan feltárásával, elszámolásával, mert a mai napig nem lehet tudni, hogy milyen módon hálózták be a régi állambiztonsági szervezetek a rendszerváltó politikai erőket, a mai demokrácia gazdasági és politikai elitjét, miközben továbbra is mindennapi zsarolásokra lehet felhasználni az ügynökaktákat.

Közleményük szerint civil kontroll mellett felül kell vizsgálni a titkosításokat, és törvényben kell garantálni, hogy csak azok az adatok maradhassanak titokban, amelyek nemzetbiztonsági érdekeket sértenének. Az ügynökakták és az állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozatala ugyanis a politikai, gazdasági közélet területén is a megtisztulást segítené elő - írták.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.