Ma délután tárgyalhat Sopron önkormányzatának közgyűlése arról az előterjesztésről, amely szerint hivatalosan is köszönetet mondanának Orbán Viktornak az adósságátvállalásért.
"Sopron polgárainak nevében köszönjük Orbán Viktor Miniszterelnök úr Kormányának és a helyi politikusoknak segítő támogatását az adósság átvállalásában" – fogalmaz az előterjesztés.
Soprontól 11,46 milliárd forintnyi adósságot vállal át az állam, amely a település teljes állományának a 71,3 százaléka. Az előterjesztés szerint az adósság átvétele "történelmi pillanat" az önkormányzat életében.
A határozati javaslat szerint a polgármester, Fodor Tamás köszönetnyilvánító díszoklevelet is küld majd Orbán Viktoron kívül többek között Matolcsy Györgynek, Varga Mihálynak, Pintér Sándornak és Lázár Jánosnak is.
Korábban Molnár Ágnes miniszterelnöki megbízott, országgyűlési képviselő is történelmi jelentőségűnek nevezte a kormány döntését, amely Sopron adósságállományának maximális lehetséges hányadát, azaz hetven százalékát átvállalja, ezzel minden egyes soproni polgárt 200 ezer forintnyi tehertől szabadít meg – idézte fel a mostani előterjesztéssel kapcsolatban az atv.hu.
A közlemény szerint Molnár Ágnes akkor hangsúlyozta, Sopron kimagasló értékű adósságkonszolidációban részesült, ez az erős képviseletnek is köszönhető, amelyet az országgyűlési képviselők a városvezetéssel közösen értek el.