A Dunántúli Napló információja szerint március 20-án Kémesen kihelyezett kormányülést tartanak. A rendszerváltás óta mindeddig nem volt arra példa, hogy Baranyában ülésezett volna a kormány - írja a lap, mely szerint az ülés napirendjén kiemelt szerepet kap az Ős-Dráva programmal kapcsolatos döntés.
Úgy tudják, hogy döntés születhet a közmunkaprogram új feltételeiről, valamint a devizahitelesek újabb mentőcsomagjáról, mindamellett elképzelhető az is, hogy több, Baranyát érintő beruházást és fejlesztést is bejelentenek.
Orbán Viktor egyébként Tiffán Zsoltot, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnökét nevezte ki nemrég az Ős-Dráva program összehangolásáért felelős kormánybiztosnak.