Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A külügyminiszter erről szombaton a román Digi24 hírtelevíziónak beszélt.
Martonyi János arra a felvetésre válaszolt így, hogy Romániában sokan attól tartanak: Budapest az autonómiatörekvések támogatásával Erdélyt szeretné visszaszerezni. A külügyminiszter szerint ez olyan képtelenség, hogy nem is kíván reagálni rá. Ugyanakkor rámutatott, a közösségi autonómiaformák elismerése nem gyengíti, hanem erősíti az adott államot, mert növeli a közösség otthonosságérzetét, és hozzájárul az ország stabilitásához.
A televíziós csatorna "Diplomata-útlevél" című félórás külpolitikai műsorát a magyar-román kapcsolatoknak szentelte: ennek keretében tűzték műsorra a magyar külügyminiszterrel bukaresti látogatása alkalmával kedden készített interjút.
Martonyi János a műsorban beszélt arról, hogy sokféle autonómia létezik, Magyarország például - kollektív jogként - elismeri a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját, másutt különböző területi autonómiák működnek. A lényeg az, hogy az illető közösség óhaját figyelembe vegye az adott állam: Magyarország pedig nem tehet mást, mint hogy támogassa a külhoni magyar közösségek törekvéseit - magyarázta Martonyi János. A magyar kormánypártok mai nyilatkozatairól nem tett említést.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.