A politikai mögöttes könnyen fellelhető a mentelmi ügyekben: gyakran parlamenti ellenfelek próbálják büntető-bíróság elé citáltatni egymást. Szanyi Tibort (MSZP) például a fideszes Papcsák Ferenc, a kormánypárti Budai Gyulát a szocialista Juhász Ferenc, a jobbikos Novák Elődöt pedig a Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor „nyomta fel”. Ezekben az ügyekben azonban nemet mondott a felfüggesztésre a bizottság, majd a Ház is. Még a kormánypártok egyik kedvenc célpontja, Szanyi esetében is egyhangú volt a mentelmi testület döntése, s a Házban is csak 45-en (többségükben jobbikosok) voksoltak a kiadására.

A legkülönösebb Orbán Viktor mentelmi ügye volt, amelyben a bizottság nem tudta a bírósági átiratból kideríteni, kinek a kezdeményezésére indulna eljárás a miniszterelnök ellen (magánvádas és pótmagánvádas ügyekben a bíróság terjeszti elő az indítványt a házelnöknek). A testület fel is háborodott, nem értették, hogyan lehetett mentelmi ügy egy „lényegileg értelmezhetetlen” feljelentésből (egy meg nem nevezett állampolgár panaszolta be a miniszterelnököt, mert a neki írt levelére nem kapott megfelelő választ).

A bizottság a példátlan eset kapcsán az Országos Bírósági Hivatal elnökéhez fordult, s egyrészt a feljelentéssel kapcsolatos kifogásairól tájékoztatta, másrészt kérte „lehetőség szerinti segítségét a jövőbeni hasonló ügyek elkerülése érdekében”. Balog Zoltán erőforrás-miniszter se járt sokkal jobban; őt sorozatban jelentette fel a Magyarok Világszövetsége azzal az indoklással, hogy „az Országgyűlés kulturális bizottsága előtti meghallgatásán  képviselői kérdésre reagálva a Magyarok Világszövetségét illetően olyan kifejezést használt, amely sérti a szervezet becsületét”, de más törvényhozóknak is van állandó üldözőjük.

Arról, hogy a kölcsönös feljelentgetés hogyan lett a magyar parlamenti kultúra része, és mindez miképp nyilvánul meg, a HVG e heti számában olvashatnak.