Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Tízen álltak fel a parlament lépcsőjére egy lepedővel a kezükben csütörtök délután.
Mintegy tíz tüntető állt fel a Parlament lépcsőjére péntek délután négy órakor – jelentette a helyszínről tudósítónk. A demonstrálók kezében egy "Alkotmány" feliratú lepedő volt. A parlamenti őrség és a rendőrség tagjai igazoltatták a résztvevőket, majd lehozták őket a lépcsőről. A résztvevők ezután egy "Demokráciát!" feliratú lepedőt vettek elő, miközben öten elkezdték skandálni, hogy "Alkotmányt, demokráciát, jogállamot!".
A Fidesz-KDNP által elfogadott úgynevezett negyedik alkotmánymódosítás miatt az elmúlt napokban több tüntetés is volt.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.