Porrongyot nyomtak a genfi köztisztviselők kezébe

Takarékossági okokból több száz tisztviselő saját maga takarítja az irodáját és üríti ki a szemeteseket Genfben – közölte kedden az urbanisztikai hivatal szóvivője.

  • MTI MTI
Porrongyot nyomtak a genfi köztisztviselők kezébe

A tavaly ősszel kísérleti jelleggel bevezetett intézkedést fokozatosan kiterjesztik a közigazgatás más szektoraira is. Az ATS svájci hírügynökség jelentése szerint most 800 állami alkalmazott takarít maga után.

Az intézkedéssel párhuzamosan az épületek takarítását kiszervezték. Az akció egyelőre kísérleti stádiumban van, ezután értékelik – mondta kedden Bernard Fave, az urbanisztikai hivatal vezetője, megerősítve a La Tribune de Geneve című genfi lap értesülését.

A tisztségviselősök felelősek a hivatali helyiségükhöz tartozó szeméttároló kiürítéséért és az irodák portalanításáért. Minden munkahelyet elláttak porronggyal is.

Az intézkedés által érintett épületek mind a közigazgatáshoz tartoznak, az oktatásra és az egészségügyre nem vonatkozik a takarítási kötelem.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.