Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Korábbi náciszimpatizáns műsorairól ismert cég is dolgozik külső gyártóként a Duna Tv-nek – írja az atv.hu.
Külső gyártóként dolgozik a Dextramedia Kft. a közmédiának, a cégről korábban a Hírszerző azt írta, a Jobbik holdudvarához tartozó N1TV néven interneten jelentkező hírműsorokat készített, az egyik híradójában Adolf Hitler születésnapján egyértelműen pozitív színben tüntette fel a náci vezért a "győztes nagyhatalmak politikai boszorkányüldözésének első számú célpontjaként" említve.
Az atv.hu azt írja, a Dextramedia hivatalos honlapjának domain-tulajdonosa ugyanaz, aki az n1tv.hu-é, ráadásul a dextramedia.hu-val azonos IP-címmel rendelkezik a hvim.hu (a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom honlapja), és a zagyvagyula.hu (a Jobbik országgyűlési képviselőjének a honlapja) is.
Az atv.hu megkeresésére a cég vezetője nem kívánt nyilatkozni, a cég központjában pedig a gyártásvezető azt mondta, nem tud róla, hogy mit gyártott a cég korábban, mivel csak egy éve dolgozik a Dextramediánál.
A cég honlapja szerint most a Magyar Televíziónak és a Hír Tv-nek is rendszeres külső beszállítója, valamint a Duna Televíziónak is dolgoznak, többek között a Hazajáró című műsort készítik.
Az MTVA az üggyel kapcsolatban azt közölte, a Dextramedia Kft. „semmiféle kétes tartalmat nem gyárt”.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.