Századvég: semmi közünk a Tárkihoz

A Tárki semmilyen kapcsolatban nem áll a Századvég-csoporttal – tájékoztatta a Századvég közvélemény-kutató cég pénteken az MTI-t annak kapcsán, hogy Lukács Zoltán, az MSZP országgyűlési frakcióvezető-helyettese előző napi sajtótájékoztatóján azt mondta: a Tárki a Századvég-csoport tagja.

  • MTI MTI
Századvég: semmi közünk a Tárkihoz

Lukács Zoltán, nyilatkozatában tévesen azt állította, hogy "a Tárki a Századvég-csoport tagja" – áll a Századvég közleményében. Úgy fogalmaztak: "ezúton cáfoljuk a frakcióvezető-helyettes úr állítását, és felszólítjuk arra, hogy vonja vissza és haladéktalanul helyesbítse azt".

Lukács Zoltán csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva beszélt a Tárki legfrissebb felmérésének eredményéről, amely szerint az MSZP támogatottsága évtizedes mélyponton áll, a teljes népesség körében 9 százalékot tesz ki. Azt mondta: a Tárki a Századvég-csoport tagja, amelynek 3 milliárd forintot adott a kormány, anélkül, hogy nyilvánosságra hozta volna, mit teljesít ezért a csoport. 'Most már világossá vált, hogy mit teljesít' – jelentette ki, hozzátéve: 'én a miniszterelnök helyében elégedetlen lennék, mert 3 milliárd forintért azt is kihozhatták volna, hogy az MSZP be se jutna a parlamentbe'. Hangsúlyozta: pártja nem veszi figyelembe a Tárki által közölt eredményt.

Az MSZP pénteken késő este közleményt adott ki, melyben azt írták, Lukács Zoltán más témakörben tartott sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva tévesen állította, hogy a Tárki jelenleg a Századvég-csoport tagja. Téves állítását visszavonja.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.