„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Összetörve, egy patak vízébe rejtve találták meg kedden azt a bronz harangot, amelyet a Bács-Kiskun megyei Szakmárhoz tartozó Felsőerek kápolnájából loptak el márciusban.
A kedden megtalált harang és a fém tartószerkezet ellopásával megalapozottan gyanúsítható három kalocsait elfogták és előállították a rendőrök.
A lopással több százezer forintos kárt okoztak a tolvajok, akik a harangot 310 darabra törték, majd egy vászonzsákban víz alá rejtették.
A nyomozás során derült fény arra is, hogy megpróbálták a lopott harangot értékesíteni, de a vevő később elállt a vásárlástól.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.