Elterelnék a Korond-patak medrét, amelyből a víz ömlik a parajdi sóbányába
Víztározót is építenének a Korond-patakhoz, de ehhez még hiányoznak a tervek és a források is.
Víztározót is építenének a Korond-patakhoz, de ehhez még hiányoznak a tervek és a források is.
Nem ez az első alkalom, hogy nagyon megcsappant a vízszint, és egy szakember szerint ez ellen aktívan kellene tenni.
A helyi hatóságok kötelezték a lakókat, hogy tegyék szabaddá a népszerű turistautat.
A reggeli órákban egy autó az Aranyhegyi-patakba csúszott. A tűzoltók daru és búvár segítségével emelik ki a járművet.
Romantikusan sötét múltú kiserdő, egy újkori legendák övezte mesterséges és egy Nevesincsnek nevezett tó, lineáris park őzekkel és kecskékkel, kertekalja, láprétek, zsombékok és az utolsó pesti vízimalom a patakparton. Tekerjen velünk a Szilas-menti bringasztrádán és még tovább.
A tűzoltókat péntek hajnalban egy pataki családi házhoz riasztották, az ott élő három ember közül kettőnek már csak a holttestét találták meg.
A tisztítatlan szennyvíz nemcsak az élővilágra, hanem a lakosságra is veszélyt jelent az ügyészség szerint.
Életveszélyesen megsérült az autó vezetője.
Az eső mellé dió nagyságú jég is jött az ország északkeleti részén.
A Veszprémet is átszelő Séd patak péntek óta fekete.
Öt településen már egyértelmű, hogy időközi polgármester-választást kell tartani.
A Csele-patak csak legenda, a király valójában a Duna mellékágában lelte halálát.
A kocsi szinte teljesen elmerült, de a sofőrnek nem esett baja.
Olvasónk fotói alapján a híres belgiumi versenypályán mostanság nem igazán alkalmasak a körülmények a F1-versenyzésre.
Már bírósági szakaszban vannak a soproni tinédzserek ügye, akik 2016 szeptemberében brutálisan összeverték társukat egy eldugott helyen, állítólag egy pletyka miatt.
Megomlott a Kolozsvár melletti hatalmas szeméttelepnél az a torlasz, amely eddig megakadályozta, hogy a hulladéknál keletkező csurgalék a közeli patakba, és onnan a Szamosba kerüljön.
A kislányt próbálták újraéleszteni. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoz.