
A HVG Portré rovatában megjelenő beszélgetésben Klinghammer István azt is elmondja: „Ma is azt gondolom, amit rektorként: a politika ne szóljon bele, hogy ki hol és hogyan akar boldogulni. De létezik egyéni felelősség, kötelezettség is azzal a közösséggel szemben, amely a tanulóévekben támogatást adott.”
Klinghammer amúgy szórakozott professzor: „Rendszeresen kiszállok az első emeleten, és eltűnődöm, hogy milyen furcsa ott minden. Aztán visszaugrom a páternoszterbe, mert az irodám a másodikon van.”
Ezekről, továbbá például az egykori állampárthoz vagy a térképekhez fűződő viszonyáról a Klinghammer Istvánnal készült portréban olvashatnak.