Az Egy közülünk cmű "életvédelmi akció" az egyik első regisztrált polgári kezdeményezés az Európai Unióban, melynek keretében az unió országaiban már egy fél évvel ezelőtt, Magyarországon pedig egy hónapja aláírásgyűjtés indult a magzati élet védelmében - mondta Rétvári Bence.
A kezdeményezést legalább hét uniós tagországból legkevesebb egymillió polgárnak kell támogatnia, továbbá a hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni a minimálisan szükséges aláírást, Magyarországon 16 500-at. A cél az, hogy az unió országaiban emberi embrióval ne kísérletezzenek, mert ez az embriók elpusztításával jár, ugyanakkor ez nem "abortusz, nem őssejtkutatási kérdés" - szögezte le az államtitkár.
Miután összegyűlt az egymillió aláírás, az Európai Bizottság megvizsgálja a kezdeményezést, és dönt arról, hogy előterjeszt-e jogalkotási javaslatot. A bizottság javaslata azután a jogalkotó elé kerül, és elfogadása esetén jogszabály válik belőle.
Az aláírásokat május 5-éig, anyák napjáig gyűjtik, az ívet eddig a több ezer civil mellett politikusok, egyházi vezetők, művészek, értelmiségiek írták alá - mondta Rétvári Bence. Nagy Kálmán orvosprofesszor, a KDNP országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy azt szeretnék, ha az orvoslás, az orvosi, a biológiai kutatás az embert szolgálja.